Rólam

Pár szó rólam

Pár szó rólam

Üdvözöllek! Nagyon örülök, hogy rám találtál és remélem hamarosan együtt fogunk dolgozni. Horváth Hanna Luca a nevem, okleveles dajka és altatási tanácsadó vagyok. Emellett anyuka, aki sokáig nagyon fáradt és kiégett volt. Ennek köszönhetően teljesen meg tudom érteni a frusztrációdat és azt, hogy néhány gyengébb pillanatban teljesen kilátástalannak érezted az anyaságot az alváshiány miatt. Emiatt nem kell rosszul érezned magadat! Amikor kislányom, Bella hat hónapos volt, belevágtunk az alvástréninge hiszen Bella bioritmusa teljesen fel volt borulva, és kizárólag rajtam, szoptatás közben tudott elaludni. Éjszakánként többször felébredt és nehezen aludt vissza. Egyhuzamban 3 óránál többet nem tudott aludni. A mi esetünkben összesen egy hónapot vett igénybe az alvástréning, hiszen először Bella felborult bioritmusát kellett visszaállítani. Majd az elalvási asszociációkat kellett orvosolni. Az alvástréning végén, Bella hajnali három helyett este hét körül aludt el a kiságyában és reggel hét körül kelt, illetve napközben rendszeresen szundított. Nagyon örülök, hogy végig csináltuk ezt a képzést, hiszen hat hónap után végre újra békésen tudtam aludni éjszaka és Bella is. Bella azóta sokkal kiegyensúlyozottabb és jókedvű. És persze remekül alszik azóta is. Ez motivált arra, hogy elvégezzek egy altatási tanácsadó képzését, hogy itthon is bemutathassam az alvástréninget a többi kimerült szülő számára. Azért vagyok itt, hogy segítsek neked megismerni az alvás tudományát és együtt megtanítsuk gyermeked számára az alvás szépségét.

Mi is az az alvástréning?

Az alvástréning bizonyítékokon alapuló, innovatív megközelítés a babák alvásra tanításával kapcsolatban. Az alvástréning arra tanítja a babákat, hogy segítség nélkül is képesek legyenek elaludni és arra, hogy hogyan aludjanak vissza amikor az éjszaka közepén elkerülhetetlenül felébrednek (hiszen az éjszakai ébredés az alvási ciklus természetes része felnőtteknél is). A képzés a legújabb gyermek- és csecsemőkutatásban és alvástudományban gyökerezik, így biztos lehetsz abban, hogy a gyermeked nemcsak kíméletes, hanem tudományosan is bizonyított képzésben fog részt venni. Olyan módszereket tanítok, amelyek érzelmileg támogatják gyermekedet, és lehetővé teszik, hogy minden lépésnél ott legyél a gyermeked számára.

Mi is az az alvástréning?